Gyorsvonat hasít bele a hóval borított tájba. Sebesen hajt, megmérkőznek. A vonat előre tart, a kenyérmorzsa nagyságú hópehely versenyt fut vele, de mindig ő lesz a győztes, mert szabad, nincs úti célja, esik jobbra, hull balra, ellepi és megtisztítja a világot. Fehér köntösbe öltöznek fák és háztetők. Távol az egyik talponálló zenegépéből salsa ritmusát hallom, táncra hív a hóesés. Nem állok ellen, s már az úton kergetőzöm a hópelyhekkel, karom felemelem, pörgök, s hagyom, hogy a hó ellepjen - engedem. Rám nézel, nem lepődsz meg, - régi szerelem ez – mosollyal jutalmazod örömtáncom. Kiterített tenyeremhez ölelkezik, bújik egy hópihe. Összezárom, s magammal viszem Neked. A tied hóval borított, megtisztult lelkem s szívem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.