Beszélgetések egy pohár bor mellett

Vele álmodtam, róla álmodtam az éjjel – énekelte Szécsi Pál, szövege és dallama még most is a fülembe cseng. Sokan úgy ébrednek fel, hogy semmit sem sejtenek álmukból, és nem is foglalkoztatja őket, mások emlékszenek rá, és talán el is gondolkodnak rajta. Álmaink, ha törődünk velük, ha nem, képzeletünk, tudatalattink játéka. Fantáziánk tükröt tart elénk, amelyben megláthatjuk a feledhetetlen múltat, félelmeink tárgyait, avagy a vágyott jövőt. Ki nem emlékezne olyan álmokra, amikor olyan helyeken járt, ahol még soha életében. Lehet, hogy olyan utakra kalauzol el minket az álmunk, amely a jövőt mutatja meg számunkra. Máskor pedig a múltunk egyes darabjait leporolva vetíti le, de mi nem emlékszünk arra, hogy láttuk volna már. Így vagy úgy, de álmunkban igazán őszinték, és lecsupaszítottak vagyunk. Nem tudjuk irányítani gondolatainkat, nem tudunk szerepet játszani.

Kár, hogy a reggellel a szerepeket is vállunkra vesszük, és úgy teszünk, mintha saját életünket élnénk. De ez tényleg így van, vagy csak megalkudtunk a Sorssal, hogy az ne állítson minket kihívások elé? Hiszen amit igazán szeretnénk, nem hullik csak úgy az ölünkbe, azért meg kell küzdeni. Akarni kell a küzdést, és persze vágyunk tárgyát is. A küzdelmet felfoghatjuk áldozatnak is, hogy megkaphassuk végre azt, amiért igazán epekedünk. És mi a helyzet azokkal az álmokkal, amit ébren dédelgetünk? Amire vágyunk, de általában nem teszünk érte semmit. Az álmoknak persze lehetőség is kell, a lehetőséget pedig meg kell látni, és élni vele. Ha nem ezt tesszük, leshetjük, hogy mikor jön másik esély, ha nem vagyunk képesek a felkínált alkalommal élni. Amikor végre eljön, nem szabad visszakozni, mert nem tudhatjuk, mikor jön egy új . Fentről támogatják azt, amit igazán szeretnénk, de látniuk kell, nekünk pedig éreznünk, hogy azért a végsőkig is képesek vagyunk elmenni. Ti alva, vagy ébren álmodoztok? Harcoltok a célotokért úgy igazából, vagy elfogadjátok, ami kijutott?